A Középiskolások Szabadegyeteme Egyesület idén is bővíti szervezőcsapatát!
Jelentkezz a form kitöltésével: https://forms.gle/dxsH5tkydRn7cHd19
Egy támogató, összetartó baráti közösség vagyunk, aki téged is vár soraiba, ha nyitott és lelkes csapatban, önkéntes munkát végezve szeretnéd a középiskolások pályaválasztását segíteni.
Évközi programjainkkal és nyári táborunkkal a középiskolások pályaválasztását kívánjuk segíteni. Célunk, hogy eseményeink során egyetemisták, szakkollégisták és végzett frissdiplomások mutassák be saját tudományterületüket, és tartsanak előadásokat, szemináriumokat és foglalkozásokat. Így a középiskolások a generációs szakadék akadálya nélkül, kortárs pályaválasztási közegben tehetnek szert új, hasznos ismeretekre az egyes tudományterületekkel és az egyetemi élettel kapcsolatban.
Táborunk emellett közösségi élményt is kínál mind a táborozóknak, mind a szervezőknek. Egyetemista önkéntesekből álló csapatunk az évek során már több tucat középiskolásnak segített a pályaválasztásban.
2026-ban ismét új szervezők jelentkezését várja a Középiskolások Szabadegyeteme!
Jelentkezz közénk szervezőnek, ha Te is egyetemi hallgató vagy, és:
– szívesen tartanál kötetlen stílusú ismeretterjesztő témájú előadásokat középiskolásoknak, hogy ezáltal Te is segíthesd őket a pályaválasztásban;
– szívesen vezetnél egyetemre felkészítő workshopokat, gyakorlati foglalkozásokat;
– örömmel és lelkiismeretesen vennél részt a tábori közösségformálásban;
– boldogan tennél szert előadói, rendezvényszervezői, pedagógiai tapasztalatokra;
– szeretnél egy támogató, összetartó közösség, és egy folyamatosan fejlődő civil szervezet része lenni!
Önkénteseink fő feladata a táborban való részvétel és előadástartás mellett év közben a tábor programjának és finanszírozásának megszervezése (foglalkozások összerakása, pályázatok írása, közösségi programok kitalálása stb.), illetve a részvétel 1-1 pályaorientációs foglalkozás megtartásában, és a közösségi eseményeken (pl. tréningek, táborozói találkozók stb.).
Egyesületünk évközi programokkal, két csapatépítő hétvégével és rengeteg lelkesedéssel és nyitottsággal várja a szervezők következő generációját!
I. Forduló
Jelentkezni az alábbi form kitöltésével tudsz, amiben arra is megkérünk, hogy csatold a fényképes önéletrajzodat, hogy a legalapvetőbb információkat megtudjuk az eddigi szakmai tapasztalataidról. A további kérdések azt célozzák, hogy jobban megismerjünk téged, a motivációidat és a gondolkodásmódodat.
Nyári táborunk egyik fő programjaként tekintünk a szervezőink által tartott előadásokra. Éppen ezért a formban a egy előadástervre vonatkozó kérdésben vagyunk kíváncsiak arra, hogy mi lenne az a témakör, amiben jelenleg szívesen tartanál előadást középiskolásoknak. Ennél a kérdésnél vázlatosan mutass be nekünk egy, az egyetemi szakodon tanultakhoz kötődő, általad választott témát.
A form linkje: https://forms.gle/dxsH5tkydRn7cHd19
A form beküldési határideje:
2026. FEBRUÁR 22., 23:59
II. Forduló
A második fordulóban egy szóbeli beszélgetésre invitálunk, ahol már személyesebben is megismerkedhetünk egymással egy 10-15 perces beszélgetés keretein belül, illetve a Felvételi Bizottság meghallgatja előadásterved rövid (maximum 10 perces) bemutatását.
Ezenkívül csoportos szimulációs feladatokkal, játékokkal készülünk (kb. 20 perc). Minderre idén személyes megjelenéssel, budapesti helyszínen kerül sor, ennek részleteivel hamarosan jelentkezünk.
A szóbeli beszélgetések a 2026. február 27. – március 1-jei hétvégén kerülnek megrendezésre. Az időpontokkal kapcsolatban minden jelentkezőt e-mailben fogunk keresni, az első forduló lezárulta után. Ekkor előre megjelölhetitek majd, hogy melyik alkalommal érnétek rá.
Különös méltánylást érdemlő körülmény fennállása esetén bármelyik jelentkező kérheti, hogy a szóbeli fordulója online formában kerüljön lebonyolításra: ezt a lentebb feltüntetett e-mail-címünkön bármikor, de legkésőbb az írásbeli forduló leadási határidejéig megteheti. A kérésekről a Felvételi Bizottság egyedi mérlegelés alapján dönt.
III. Eredményhirdetés
A szóbeli fordulót követő eredményhirdetésre 2026. márciusának első hetében kerül sor. A felvett új szervezőink számára ekkor kezdődik a nyár végéig tartó próbaidőszak, melynek végén kölcsönösen eldöntjük, szeretnénk-e folytatni a közös munkát.
További információkért az egyesület működésével, a jelenlegi szervezők bemutatkozásával, illetve korábbi táborozóink élménybeszámolóival kapcsolatban, kérjük, látogass el online felületeinkre.
Honlap: https://kozepiskolasokszabadegyeteme.hu/
Instagram: https://www.instagram.com/szabad_egyetem/
TikTok: https://www.tiktok.com/@szabadegyetem
Kérdéseitekkel forduljatok hozzánk bátran a felveteli@kozepiskolasokszabadegyeteme.hu e-mail címen!
A Szabadegyetem 2026-os Felvételi Bizottsága